Tökfesztivál, Október 12.

 

Október 12.-én sütőtökillat, gyerekzsivaj és citeraszó lengte be egész Gyulafirátót. Az iskolában a szülők által megrendezésre kerülő Tök-ölő fesztiválon kicsik-nagyok, szülők-nagyszülők egyaránt jól érezhették magukat. Nagy szerencse, hogy az időjárás is kegyeibe fogadta a fesztivált, hisz ragyogó napsütés volt egész délután.

A programok között volt a  tök faragás, – ami nem is olyan könnyű, elhihetitek, mert én is faragtam,- melyet később egy három tagú zsűri díjazott külön a csapatokat és az egyéni faragásokat. Eközben citera szó szórakoztatta a résztvevőket, az alsóbb tagozatos gyerekeknek pedig különböző ügyességi versenyeket rendeztek. Diabetikus tanácsait is hallgathatták az érdeklődők.

Mindenki nagyon élvezte, hogy a jelenlévőket finom tökös süteményekkel, sütőtökös-almalével, tökös levessel és sült tökkel fogadták, valamint süti sütő versenyt is tartottak. A különleges ízesítésű tökleveskrém osztatlan sikert aratott.

A rendezvényt tombolával zárták le, ahol értékes nyereményeket lehetett nyerni.

A hagyománykeltő délután nagyon jóra sikeredett, mindenki jól érezte magát és reméljük a jövőben is megrendezésre fog kerülni, s így valóban hagyomány lesz belőle.

A többi képet megnézhetitek itt, a “Tök-ölésről” készült összefoglalónkat a Kukkantóban láthatjátok, itt.

A szöveget írta: Kiss Sarlot

— Szabó Bendegúz