A Kukkantó története

Rólunk

A Kukkantó Baráti Kör Egyesület  a Veszprém TV Kukkantó c. gyermekműsorának szakmai háttereként jött létre.

Egyesületünk egy nonprofit szervezet.

Fő célkitűzésünk, hogy  a szabadidő hasznos, tartalmas eltöltésére hívjuk fel a figyelmet és klubfoglalkozásainkkal, táborainkkal  minél több értékes  együtt töltött időre teremtsünk lehetőséget a családoknak.

Klubfoglalkozásainkra  ismert és elismert szakembereket  hívunk meg, játszóházi foglalkozásokat szervezünk  vendégművészek, írók-költők, kézműves mesterek  részvételével, a kirándulásokat, hagyományőrző  programokat szervezünk erősítjük a városhoz, a régióhoz kötődést. Összejöveteleinkre jellemző a műfaji sokszínűség.  Segítjük a tehetségek kibontakoztatását.
Havi rendszerességgel szervezünk  foglalkozásokat, amit tagjaink,  térítésmentesen látogathatnak.

A klubfoglalkozások helyszíne az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Március 15. utcai fiókkönyvtára.

Kukkantó Tábor:

A tábor az egyesületi élet fontos része. Sok vidám örömteli közös élmény helyszíne, mely kíváló lehetőséget teremt a csapatmunkára , az ismeretszerzésre és a tehetséggondozásra is.

2018-ban két tábort szerveztünk:

– Históriás tábor címmel az EKMK Március 15.-e úti könyvtárával közösen melynek  témája a jubileumi Mátyás év volt.

Hagyományos Kukkantó tábor Csopakon, melynek a Park Villa adott otthont.

Eredményeink:

Az egyesületünk készítette el és jelentette meg az első magyar gyermek búvárfilmet Kaland az Adrián címmel

Szintén az egyesület gondozásában jelent  meg a Tüskevár nyomában és a Balaton Expedíció című ismeretterjesztő ifjúsági film , melyeket a Duna Tv is többször műsorára tűzött.

Az alkotásokban  egyesületünk tagjai aktívan részt vettek szereplőként és kreatív alkotóként egyaránt.

Büszkék vagyunk arra, hogy 2002-ben H. Vass Ildikó alkotó pedagógussal közösen, továbbá számos gyermekintézménnyel, magánszemélyekkel, családokkal együttműködve és összefogva, határon innen és túl – létrehoztuk az első, hivatalosan is bejegyzett magyar gyermekrekordot!

A jelentős eseményről  az  országos médiák is beszámoltak (MTV, Duna TV, Magyar Nemzet, RTL Klub,  Cool TV).

2008-ban egyesületünk tagjai együtt dolgozhattak a Kossuth-díjas KALÁKA Együttessel a „Vadrózsából Tündérsípot…” című zenés-verses gyermekműsorban. A produkció Helyi Érték Díjat nyert a Helyi Televíziók Országos televíziós seregszemléjén.

2013-14   évben szerveztük meg az Ismerem a Városom?! című interaktív városismereti sorozatot és  vetélkedőt  pedagógusok, történészek, és múzeumi és levéltári szakemberek közreműködésével.

2014-től az Egyesület rendszeresen részt vesz a Házasság Hete programjainak a szervezésében és lebonyolításában és minden év februárjában , a témához kapcsolódóan rajzpályázatot írunk ki .

2017-ben „ Veszprémi Vakáció” címmel megjelentettük  I. Országos Vers – és Prózaíró Pályázatunkat, melynek díjait decemberben a Lappföldi Mikulás jelenlétében adtuk át  Városháza Kossuth termében.

Az egyesület 2017-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját és ebből az alkalomból  kiállítást rendeztünk és Kukkantó mozit is működtettünk a Kabóciádé Gyermekfesztiválon a a Séd partján , a Jezsuita templomban. Ugyanebben az évben a IV. a Bakony Expón elnyertük a legszebb stand címet.

2017-ben Veszprém MJV a Kukkantó  Egyesület munkáját  Veszprém Város Arany Oklevelével ismerte el.

Kukkantó és Mikulás:

Egyesületünk megalapítója a  városi Mikulás ünnepségeknek.

Kivételesen jó kapcsolatot ápolunk minden gyerek kedvencével, a jóságos Mikulással.

A Veszprémi Magyar Finn Egyesülettel és Veszprém Megyei Jogú Városának Önkormányzatával  együttműködve 2002-től rendszeresen  segítjük a finn testvérvárosból Rovaniemiből érkező Joolopukki veszprémi programját.

Jótékony Kukkantó:

Fennállásunk alatt számos jótékony célú akciót szerveztünk, melyeket a szociálisan hátrányos helyzetű, vagy speciális ellátást és gondozást igénylő gyermekintézményeknek ajánlottunk fel. Szerveztünk  „Varázsgömb” címmel gálaműsort egy golyókád megvásárlásáért, segítettük a Veszprémi Családsegítő Központot, a Fenyveserdő  Ápoló és Gondozó Otthont, a Kozmutza Flóra Alapítványt és Bárczi Gusztáv Speciális Oktatási Intézményt is.

2017-ben a Veszprémi Petőfi Színházzal közösen szerveztük meg a jótékony célú Gyermeknapi rendezvényünket!

Egyesületi tradíció, hogy a Megyei Kórház gyermekosztályát minden évben Karácsonykor klubtagjaink meglátogatják és a kis betegeket ajándékkal , műsorral örvendeztetik meg.

Rendszeresen támogatjuk munkánkkal a Veszprémi Hátrányos Helyzet Fiatalok Egyesületét is.